Szilvásvárad.

Úgy alakult, hogy a legkedvesebb kirándulóhelyemmé lett az évek során. Októberben valami lenyűgöző a Bükk sokszínűsége, a sárga-barna-vörös teljes spektruma.

De valami más is ideköt. Itt ért utol egy felismerés, s fogant meg a rá adott válasz. Ami életem egyik legjobb döntését alapozta meg.

Elmeséljem? Elolvasod? Legyen.

A történet kezdetén 2008-ban vagyunk. Nyár van. A Szalajka-völgy végében susogó falevelektől és zajos túrázoktól terhes a tér. Erőm biztos tudatában, arrogánsan elindulok fel az Istállóskői barlanghoz. És ahová már megsemmisülten érek el. Levegő után kapkodva jön az ötlet: kardiózni kell.

Pontosabban: futni.

Hazatérve a gondolatcsíra szárba szökken s erőre kap: gitárom eladom, belőle futócipő és -ruha lesz. Az első pár fordulómra a hattyasi 3,5 kilométeremen még most is emlékszem (25 perc körüli időkkel...).

És lesz egyre több, egyre gyorsabban, egyre több emberrel, akik között egyre több barátság alakul ki... Ez tart a mai napig is!

Most ismét itt vagyok, a zérópontnál, fent a barlangnál. Újjászülettem azon a napon. Ma ezt ünneplem.