Mindenszentek.

Az ország még életben lévő lakossága felbolydul, mindenki ízlésének és világlátásának megfelelően igyekszik megemlékezni elhunytairól (fröccsöntött műkoszorúk, szevasztok!), miközben úgy tapossák egymást, mintha az életük múlna rajta. Csodálatos képzavar.

Ezt széles ívben kerülendő, hagyományosan előbbre hozzuk a temetőlátogatást. Mivel ez  csak apám kicsiny faluját érinti, nem egy többállomásos tour.

Dombiratos egy kicsiny falu, Békés megye délebbi végén. Gyerekkorom egyik színtere, itt tanultam meg biciklizni (egy sárga Kempingen, néha szalajtott). Lássuk be, várossá előterjesztése még nem aktuális, sorsa valószínűleg a lassú kihalás. Ennek egyik biztos jele egy végleg bezárt régi kocsma volt (akad helyette késdobáló, de akkor is).

A nagy kérdés: kell ilyenkor szomorúságot tettetni? Magasztos pillanatok ezek? Egyáltalán kell köveken keresztül, erre dedikált napon megemlékezni? A legjobb emlékhely az emlékezet. Akit felemlegetnek, az sosem tűnik el. Egy műmárvány tömb mit mondhat el az alatta nyugvóról? Csak egy nevet. De hogy jó ember volt-e vagy sem, arról hallgat...